Óh, csak itthon urfi az urfi:
Törött, paraszti pajtásokkal
Búsan-vidáman foly a beszéd:
Jó a feleség s nincs feleség.
Jön szurtos hadja a kicsiknek
S régi apjukat nézem bennük:
Roncs máris mind s vénségre szakadt.
Szólok csöndben: el ne hagyd magad.
Iszonya az öregedésnek,
Feleségtelen csintalanság,
Áve, akitől csoda ered.
Gyerek, aki gyerekért gyerek.
Hisz harminc éve így csatangol
Szegény fejem s bölcsen csinálja:
Túl az igás és malmos körön
Néha mégis elfog az öröm.
Néha mégis urfi az urfi,
Öreg cimborákat sajnálhat
S tán sokat sír, de hogyha lehet,
Gyermekül old szivet és nevet.