Ingatag hajón lebegve
Égnek és viznek közötte,
Itt vagyok pár deszkaszálon
Én a biztos föld szülötte!
Hánykodó habok honában
Nyugtát szívem nem találja;
Mint a felkapott katángot
Hord a vágyak tétovája.
És kinyujtom mind a két kart,
S nincsen, a kit megölelnék,
Messze tőlem mind a ketten,
Kiktől, és kikhöz eveznék:
Jobbom el nem éri már, kit
Honn hagyék, nőm és családom,
Mig balommal el nem érem,
Melybe térek, ősi házom.
Oly nehéz, oly könnyü szívem,
Mintha égbe kéne szállnom,
Vagy le, mélyen elmerülve,
Sírom a mélyben találnom.