CADA PIEZA VIVE EN UNA DIRECCIÓN · NADA VIVE EN UNA SOLA SALA  

PoetósferaLa BibliotecaSzenczi Molnár Albert

Szenczi Molnár Albert · Barroco

III. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)

húngaro

C. M.

Domine quám mult.

Könyörgése Dávidnak Absolon ellen.

Ó melly sokan vadnak,
Az kik háborgatnak
Engemet, én Istenem?
Nagy sok ellenségim,
És sok gyűlölőim,
Tusakodnak ellenem.
Sokan azt álíttyák,
Lelkemről azt mondgyák:
Veszett ennek ő dolga,
Segécsége nincsen,
Mert elhatta Isten,
Így szólnak bolond módra.

Mert te én Istenem
Pajzsom vagy nekem,
Ki életem megmentöd,
És nagy tisztességre
Fejem dücsősségre
Idővel fölemelöd.
Tehozzád Úr Isten
Kiáltok szüntelen,
És te megvidámítasz
Meghallgatsz kedvedből,
Sion szent hegyéről
Nagy segedelmet nyújtasz.

Ha ágyamban nyugszom,
Csendesszen aluszom,
Nincsen semmi félelmem.
Midőn fölserkenek,
Semmin nem kesergek
Mert Isten őriz engem.
Ha száz ezer népek
Mind környül vennének,
Jobb és bal kezem felől,
Ha rám ütnének is,
Nem rettegnék mégis
Semmi veszedelemtől.

Kelly föl Uram tarcs meg,
Ellenségim vond meg,
Megtörvén ő fogokat.
Mind öszve paskolod
És arcul csapdosod
Az Isten utálókat.
Csak te vagy az Isten,
Ki minden szükségben
Meg tudsz szabadítani.
Ki az te sereged,
Megtartod, szereted,
És meg szoktad áldani.

Sigue explorando

Por su autor
Szenczi Molnár Albert · 30 piezas más en la casa
Dónde vive
La Biblioteca

← II. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)IV. zsoltár (Szenczi Molnár Albert) →

Expediente

Autor
Szenczi Molnár Albert
Título
III. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)
Lengua
húngaro
Época
Barroco
Sala
La Biblioteca
Identificador
ws-hu-iii-zsoltar-szenczi-molnar-albert--szenczi-molnar-albert-3f958a
Cita recomendada
Szenczi Molnár Albert, «III. zsoltár (Szenczi Molnár Albert)», Poetósfera, poetosfera.com/p/ws-hu-iii-zsoltar-szenczi-molnar-albert--szenczi-molnar-albert-3f958a.html

Las obras de dominio público se reproducen íntegras, con atribución y en la ortografía de su impreso. ¿Ves una errata o conoces una fuente mejor? Escríbenos desde Sobre la casa.