Hej violám, szép violám,
Te csak nem is tekintesz rám,
Pedig ha rám tekintenél,
Kék szememben szivet lelnél.
Barna hajad simítsd hátra,
Hadd nézzek én szép arczádra,
Hadd nézzek rá utoljára,
Búm eltemet nemsokára.
Bár csak piros rózsa volnék,
Kebled felett elhervadnék;
De szived nagy keménységén
Fejér rózsa lettem már én.
Hej ki ne menj a mezőre,
Sokat sírtam a zöld fűre,
Majd szememnek bús harmatja
Lábaidat megáztatja.
Isten hozzád édes kincsem!
Tovább immár nem türhetem,
A faluban muzsikálnak,
Elmegyek én katonának.