CADA PIEZA VIVE EN UNA DIRECCIÓN · NADA VIVE EN UNA SOLA SALA  

PoetósferaLa BibliotecaBalassi Bálint

Balassi Bálint · Renacimiento

Harmincnegyedik

húngaro

Ezt akkor szerzette, hogy az felesége idegenségét és hamisságát eszébe kezdte venni, kin elkeseredvén s jutván annak az szerelmesének igazsága eszébe, akit ok nélkül bolondul elhagyott volt feleségeért, úgy szerzette ezt

az „Már szinte az idő vala ki[nyílásban]” nótá[jára]

1 Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok,
Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,
Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2 Titkos keservemben hull orcámrúl könyvem,
Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,
Aki keservesen válék el éntőlem.

3 Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtűl,
Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,
Tőlem úgy elverém jovaért ok nélkül.

4 Kiért reám szállott Istentűl nagy átok,
Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,
S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5 De méltó vétkemért már holtig szenvednem,
Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,
S más megette mérget nékem is megennem.

6 Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,
Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,
Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7 Vigasztalás, jó társ nem adhat víg kedvet,
Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,
Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8 Könyörgök Istennek csak ez két dologért:
Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,
Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9 Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,
Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,
Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10 Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,
Búmnak, mint hattyúnak, légyen vége vígan;
Más kívánságom ez: idvözüljek oztán.

Sigue explorando

Por su autor
Balassi Bálint · 72 piezas más en la casa
Dónde vive
La Biblioteca

← HarminckilencedikHarmincnyolcadik →

Expediente

Autor
Balassi Bálint
Título
Harmincnegyedik
Lengua
húngaro
Época
Renacimiento
Sala
La Biblioteca
Identificador
ws-hu-harmincnegyedik--balassi-balint-568897
Cita recomendada
Balassi Bálint, «Harmincnegyedik», Poetósfera, poetosfera.com/p/ws-hu-harmincnegyedik--balassi-balint-568897.html

Las obras de dominio público se reproducen íntegras, con atribución y en la ortografía de su impreso. ¿Ves una errata o conoces una fuente mejor? Escríbenos desde Sobre la casa.