Ezt akkor szerzette, mikor az feleségétől elvált; kiben emlékezteti Cupidót arra, amit Venus őáltala fogadott néki, ha feleségétől békével elválik, kire megfelel Cupido, Juliát mutatván s dicsérvén néki
[azon nótára]
1 Ez világgal bíró, felséges Cupido, emlékezzél meg szódra!
Mit fogada anyád énnékem általad, ha az megszabadulna,
Ki már megszabadult, tőlem el is vadult, jut eszembe gyakorta.
2 Felele Cupido – úgymond –: Nagy búskodó, keserves, régi hívem,
Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam, de igaznak esmértem,
Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít tégedet ígéretem.
3 Amhol szép Julia, anyám helytartója ez föld kerekségében,
Szemében nyilamot, horgas kézíjamot adtam szemüldekében,
Szenem ajakában, fáklyám orcájában, mézem foly beszédében.
4 Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség valami volt énbennem,
Azt mind ő módjában, szavában, dolgában csak reá helyheztettem,
Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát néki tőle megnyertem.
5 Erkölcsét Diana, elméjét Minerva, Mercurios beszédét
Őnékie ádta, mert kedves barátja mindenik, szép személyét
Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli, kívánja szerencséjét.
6 Cupido így szólván, szememet fordítám, tekinték Juliára.
Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz? Hiszem tudod, kicsoda!
Ez az, ki kevésért engem örökké sért, lelkem szernyő kínjára.
7 Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak ő édes szerelmével,
Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem, hogy örülj személyével,
De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután, ne bánts keserűséggel!
8 Minden keménségét, nagy idegenségét anyám meglágyította,
Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét jó kedvre fordította,
S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette, kezedbe ismét adta.
9 Ez amaz Julia, kinek ábrázatja, mint címer egy pecsétbe,
Szívedben felmetszve, kiben magát nézze, ha képét tükerébe
Ő látni akarja, mert ott szebben látja, minémő színe, képe.