Kiben köszöni Cupidónak hozzá való kegyelmét, tudniillik hogy
Céliát szerelmére felgerjesztette, s kezében adta
azon nótára
1 Kegyelmes szerelem, ki ily jól tél vélem, áldott légyen te neved,
Veszendő voltomban hogy segélél mostan, hálá légyen teneked!
Kérlek, panaszimért, ki téged gyakran ért, jódot rólam el ne vedd!
2 Keserves fájdalmim, gyötrő gondolatim, távozzatok el tűlem,
Kik mind éjjel-nappal csak búval-bánattal forgottatok körülem,
Mert megkegyelmezett, s minden jót végezett Célia énfelűlem.
3 Ez föld szép virágja, éltető illatja hogyha szívemre hatott,
Miért szomorkodjam, s vígan mért ne lakjam, mért viseljek bánatot?
Hiszem elég eddig, azmíg nem voltam víg, hadd éljek már jó napot!
4 Az ország csillaga, szerencsés világa hogyha fejemre terjedt,
Nékem szolgál, fénlik, más elől eltűnik, csak egyedül rám gerjedt,
Ha mi bút rettegek? Miért nem örvendek? Lám, nem érzek kínt s terhet!
5 Ez világ minékünk, kiben mi most élünk, vendégfogadó házunk,
Kiben ha ma lakunk, vagy jót, vagy bút látunk, de holnap meg kimúlunk,
Azért azon légyünk, azmíg tart életünk, légyen víg telünk-nyarunk!