Ülök a hajófödélen.
Száll a füst, zúg a kerék.
Haladunk vígan, serényen.
Fut mögöttem a vidék.
Ringatózom e csalképen
A keringő táj felett.
Hogy sietnek szembe vélem,
S tűnnek el fák, ligetek.
Így foly egybe mult, jövendő;
És a lelkem révedez:
Idő, idő, örök idő -
Nem-e a te képed ez?
Hátha nem is az idő múl,
Ez csak úgy tetszik nekünk.
Örök a lét innen és túl;
Elmuló csak életünk?
Hátha csak látásunk téved?
Az idő áll, mint a nap,
S csak a hátán bolyg az élet,
Fölszinén a sugarak?
Hátha az a mulandóság,
Mit mi annak képzelünk,
A valódi állandóság?
S csak a lét játszik velünk?
Hátha úgy van, hátha úgy van...
Az idő is, mint a part,
Változik, de mozdulatlan...
Mi megyünk csak, ő marad?...