NAGYSÁGODNAK kárpitokkal,
Keresztekkel, tsillagokkal
Ez Napon udvarlanék.
Tisztelkedném kösöntyűkkel
És reá smaragd betűkkel
JULIÁNÁT metszenék:
Concertekkel ekhóztatnám
És ágyukkal durrogtatnám
A' Dunának partjait;
Pompáznám örömportákkal
'S tűndöklő tüzi-munkákkal
Buda s Pest piattzait:
Sőt még többet is mivelnék!
De sem tőlem ki nem telnék
Ilyen pompa, ilyen kints;
Sem NAGYSÁGOD grófi telke,
Kintstárja és Nemes Lelke
Illyeknek hijával nints.
En bövölködöm versekben;
NAGYSÁGOD pedig ezekben
Mindég nemes kedvet lél.
Méltán is; mert kit lantjára
Clió vészen, Nap' módjára
Fénylik az 's mindenha él.
Sok gyémánt jelek elvesztek,
Léthét ússzák sok keresztek,
Sok oszlop a' porba ül;
Ellobban Stuver' remekje,
'S a' Hájden bájos énekje
A' szellőkön elrepül.
De a' múzsáknak szózatja
A' sírt is megrázkodtatja
'S életet fuvall belé:
A Virtus' nevét felfogja
'S örök trombitán harsogja
A' Nap' két háza felé.
Kit Bellóna' babérjával,
Kit a' polgári tserfával
Jegyez ki a' tisztelet,
Hogy az érdem' templomában
Tűndököljenek sorjában
Feltördeltt sírjok felett.
NAGYSÁGOD Kegyelmes Férje
És Méltóságos Testvérje,
Kik Nazánk Múzsáinak
Oltárokat építettek;
Részesivé ekképp' lettek
Olympus' tornátzinak.
Hogy pedig e' ditső tájon
Az ő Húgok is sort álljon
A' Héroinák között,
NAGYSÁGOD tisztelt Fejére
A' Clio' egyik testvére
Egész TAVASZT kötözött,
Kinn az Ősz a Kikelettel,
A' morál a szép Képzettel
Atyafias lántzot von;
Mint ágán a Narantsfának,
És képén a Grátziának,
Vagy pedig ─ NAGYSÁGODON.