Mihelyt megpillantottalak, menyecske,
Bordám alatt ez a kis húsdarab
Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske.
Azóta mellem folyton égő katlan,
S a láng mindig tovább, tovább harap...
Csak te ne volnál oly meggyujthatatlan!
Kebled fehérlő, mint az alabastrom,
De búm sötét, mint holmi ócska klastrom,
S csak a halál lesz dúlt szivemre flastrom.