Elriasztva, megsebezve,
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd.
Hozzád nem hat az irigység,
Nem hat el a rágalom,
Nálad, mint a költõ mondja :
„Mosolyog a fájdalom."
Bájkörödben nem követi
Hideg tél a szép tavaszt,
S a bánatos kis fülmile
Hymnust zeng ott, nem panaszt.
Nálad ragyogóbb a csillag,
Mert szemed megbámulá,
S kékebb az ég, mert reméli,
Hogy te dalt mondasz reá.
A nap szelidebben küldi
Fényes sugarát feléd,
Hogy ne keljen nélkülözni
Szép szemed tekintetét.
S a kis virág megtudván, hogy
Hervadásán könyezel,
Azóta, hogy ne könyezzél,
Nálad az sem hervad el.
Szeretettel tekint le rád
Az egész nagy természet,
Ah, tégedet még a hideg
Emberi szív is szeret.
Bocsáss meg hát, hogyha sértve
Nem találva föl helyét,
Lelkem üldözött galambként
Megpihenni száll feléd