1793. Jénából.
Jövendődről való bús képzeletekkel
Jóhoz jősz, barátom, lágyító versekkel;
Ha rokon érzésű szívre van szükséged,
Jobban, mint én, senki nem érthet meg téged.
Én is gyakran bolygok andalgás karjában
A leendőségnek széles országában,
S gyakran, mihelyt Pallas dolgától ürűlök,
Hegyen völgyen által hazámba repűlök.
Fellelvén ott szívem megbízott híveit,
Vizsgálgatom velek jövendők mezeit,
S látván az érdemnek nyílt sok szép pályákat,
S a célon örökké zöldellő pálmákat
Nagyobb lángra lobban bennem az égi tűz,
S lelkem Daedalusként magának szárnyat fűz.
De ha a jelenlét gyászos környékébe
Visszavon s bérekeszt keskeny tömlöcébe:
Vidám remény helyett bús kétség homálya
Köröskörűl a szép levegőt megszállja,
S mélyen elmerűlvén bánat örvényébe,
Majd hivemnek öntöm búmat kebelébe,
Majd lankadó lángom megújítására
Feltekintek lelkem csillagos honjára,
S a szánakozó hold szelid világánál
Illyen szókat zengek Musám hárfajánál:
"Geniusom, s ti rám néző csillagzatok!
Mondjátok meg: reám melly sorsot várhatok!
A virtus karjában futom-e pályámat,
Szeretem-e végig szent tűzzel hazámat?
Kedvelik-e a jobb lelkek tömjénemet,
Nem korcsosítom-e dicső nemzetemet?
Minap is egy kies estve homályában
Titkaimat rejtő völgyem árnyékában
Versem hangjaiba illy panaszt kevertem;
De Geniusomtól halld melly választ nyertem.
A szomszéd hegy égbe siető bércéről
S az azt koszorúzó szent fák tetejéről
Felém egy isteni lehelet fuvallott,
S álmélkodó fülem illy szózatot hallott:
"Halaszd a kesergést, ifjú, más időre,
Virágok illenek a fiatal főre.
Múlass, a mint szoktál, a szelid Musákkal,
S a virtussal testvér nyájas Gratiákkal,
Sokaknál bővebben nyertél talentomot
Azért hogy ezeknek építs szent templomot;
Ha hív frigyet tartasz velek s nyomokban jársz,
Az ég kegyessége több jót ád, mint most vársz.