Elfáradtam Pest zajában,
A hiúság vásárában,
Lelkem ki nem bírja már!
Rejts el völgy, takarj el erdő,
Enyhíts fű, fa, illat, szellő,
Vidíts föl dalos madár!
Hadd düljek le a zöld hantra,
Hadd feledjek bár egy napra
Mindent, ami fáj, mi bánt:
Gőgös ember rangját, fényét,
Bók adóját, divat kényét,
Léha férfit, léha lyányt!
Hadd ne lássam a sok arcot,
Régi bünt és uj álarcot,
Tettető mosolyt, könyüt;
Önző szivet, hiú elmét,
Rágalomnak kígyó nyelvét,
Mindig ujra s mindenütt.
Hadd ne lássak tapsoló kézt,
Hadd ne halljak nyegle művészt,
Hazug költőt, szónokot!
Őrizzen meg ez a távol
Honfidühtől, párttusától,
S ne olvassak hirlapot!
Rejts el hát völgy, rejts el erdő,
Ringass lágyan enyhe szellő,
S majd ha száll az alkonyat,
Esti csillag, éj magánya,
Suttogó lomb csalogánya,
Hozd meg édes álmomat!
Fáradalmam' hadd pihenjem,
A világot hadd feledjem.
De mi már elveszve rég
Az életnek derüs képét,
Szívem egy-egy szép emlékét,
Hadd álmodjam vissza még!