Kedves Bátyám!
Csak kétszer fárodtál a nagy havasokon,
Kétszer a pápai kies sikosokon,
Máris raboddá lett, kiért ohajtoztál!
Hidd el, szerencséddel mintegy játszodoztál!
Kérdezd meg csak Fonrost, miképp emésztődött,
Midőn Adelaid szivével vesződött.
Ennek a te sorsod árnyéka sem lehet,
Mellyből minden nőző élő példát vehet.
Hányszor vezette ez nyáját legelőre,
Noha már hanyatlott szive veszendőre?
Hány könyves pillantást hánt ama térségre,
Hol egy tölgyfa állott gyászos jelenségre?
Tudod, hobojja melly keservet fejezett,
Mellybe Adelaid égi szót képezett.
De te mindezekről nem is álmodoztál,
Olly rövid ösvényen tárgyodhoz jutottál.