Bion után
Szunnyadozám, s a szent Cytherea megálla fejemnél,
S a kis Erost, rózsás ujakkal fogva vezérlé
(A ki — oh, a jámbort! — csak földre tekintgete), s így szólt:
Vedd fiamat, kedves pásztor, s dalaidra tanítgasd!
Ezt mondá, s eltünt. Én ostoba, dallani kezdém
Énekimet, hogy Pán mint lelte fel a furulyát és
Pallás a sípot, lantját Mercurius, a szép
Zengzésű cytherát Admetnak pásztora, Apollon.
Nem tetszék leczkém, s ő kezdi dalolni szerelmeit,
Égiekét és földiekét, s lator anyja csudáit.
S a mikre én akarám Erost oktatni, kiestek
Elmémből, de az ő leczkei beléje tapadtak.