Szép elméd nézzem-e, vagy nemes lelkedet?
Erdődi! mindkettő naggyá tett tégedet,
Hígabb éggel táplált Múzsádat ölelem,
Eredeti magyar szívedet tisztelem.
Írj, s félistenekké lésznek ama nagyok,
Kik dicséreténél én, én kisebb vagyok.
Majd a te neved is szent marad minálunk,
Sírodra érdemlett borostyánt plántálunk:
Addig is siratván e hazánkfiait,
Csak az vígasztal, hogy bírunk még két Vayt.