Mind csak mese, mind csak mese,
Amit költőink énekelnek,
Dícséretére epedő,
Eszményi, tiszta szerelemnek.
Nem ég a legszebb láng soká,
Ha táplálékot nem találhat,
Bolond, ki cél nélkül csatáz,
Míg elfáradva összeroskad.
S ha már könyörgve porba hull
A föld ura - leány elébe,
Méltó, hogy keble édenét
Ez is legott megossza véle.
Kinek lelkéből már kihalt
Ez öntudatnak bűszkesége,
Nem érdemes, hogy férfiú,
Nem érdemes a lány kegyére.
S a lány szivében hogyha nincs
E szent törvénynek öntudatja,
Szeresse lánytársát, hisz azt
Eszményi tisztán imádhatja.
Csak most szeretlek még nagyon,
Mióta, lányka, már enyém vagy,
Minden csók, minden ölelés
Szivemre újabb láng gyanánt hat.