A mord Merkurius szárnyain repűltem,
A Fekete tenger partjára leűltem.
A habok mormolva verik a kőszirtot,
De ezek csúfolván, melyet ki nem irtott
Még a dühös habok mérgek s irígységek,
Ámbár akármeddig tartott dühösségek.
Nem messzire láttam ott egy roppant várost,
Sok szegény királynak igen nagyon károst,
Ahonnan az ágyúk zúgván közelgettek,
Melyeknek gyomraik halállal tőltettek.
A sok rakás bombi repűlt mindenfelé,
Mely az egész határt egészen eltelé.
Bémentem a várba, ahol megütköztem,
Mert sok kincsek között majd eltévelyedtem.
Drága temjént visznek ennek óltárára,
Sok ajándékokat emelnek számára.
Űl az Achmet zultán kevély trónusában,
Gyönyörködik szeme sok cifraságában.
Lába alatt hever tűndöklő ezüstje,
Melyre sóhajt feldúlt sok városok füstje.
Sok drágaságoknak e város hazája,
Az egész világnak mert ezt szólja szája.
A palotájára mesterség cifráját,
Tékozlá a szépség rá a frizúráját.
Te nagy, kevély császár, kinek bűnös karja
Öl, ront, pusztít s vérrel a főldet takarja,
Kitől függ sokaknak mind élte s halála,
Boldog, ki kedvébe helyet jól talála.