Nyúgodj csendes föld alatt,
Nyúgodj szép leány,
Bájid elhervadtanak
Élted hajnalán.
Boldog, még nem ismerél
Gyászt, gyötrelmi bút,
Lépteidnek nyíltan állt
A szép rózsaút.
Arany képzelet veté
Nyugpárnáidat,
Zöld remények hajnala
Kelté álmodat.
Mint regényes táj felett
Csendes éji hold,
Földi pályád tiszta fény,
S égi álom volt.
Most halottan alszanak
Tündér vágyaid,
S rád enyészet lengeti
Gyászfuvalmait.
Néma könnyet önt a lyány
Látva halmodat,
S reszkető kézzel szakaszt
Emlékszálakat;
S sóhajt: «Csendes föld alatt
Nyúgodj, bájalak!
Szép tavaszvirág valál,
S mind én hervatag.»