Már könnyű pacsirta tollas magzatjával,
Fiaival nőstény pintyőke s kanjával,
Kirepült fészkéből! – lebeg a szellőkön,
Élődik szérűkön, cseveg a mezőkön:
S még jóbarát távol nyög jó barátjától,
Távol örömitől, távol hazájától!
Ó kegyes szerencse! hozd el már nyaramat,
Hogy én is elhagyván magánosságomat,
Repülhessek Buda kedves sziklájára,
Ifjú nyájosságim hív kalibájára.
Ott előbbször versek kegyes istenének
Gyujtom tömjénemet, s Múzsák seregének,
Azután barátom dobogó szivére,
Dőlök boldogságom menedékhelyére.