Gróf Gyulai Ferencznéhez.
Sztrigy s Maros istenei, kiket a gyep szőnyege szólít
Tánczra, és ti, kiket az agg szilas éje födöz ;
És te, kies völgy itt, sziklás vadonidnak ölében,
Mellyre a dévai vár orma busongva nevet!
Vendégtek megyen; ő titeket most lát meg utolszor:
Oh de ti hagyjátok zengeni néha nevét!
És mikor ő ide lép, s a víz szélére hanyatlik,
És mikor a szeretett Lotti kiáltja Zsenit,
Zúgjátok neki: Távozik az, s messzére! de lelke
Hozzád, élte kegyes angyala, visszasohajt.