Menjetek, kis szellők! menjetek,
Lelkem is Daphnishoz megy veletek,
Mondjátok: hogy Chloé már hevűl,
A Daphnis tüzétől ég merevűl.
A szerelem szívem rejtekibe' dong,
A keserű-édes mézbe' zsibong,
Melyet szád rózsáiról szedett;
Ah! kár! hogy fúlánkkal mérgesedett!
Tele már szerelemrajjal mellem,
Sok ezer fiait hogy neveljem? ─
De hogy elaltassam sok fiát,
Jer, Daphnis! hints rájok ambróziát:
Csókjaid harmatján mind elűl,
Lassan zsibongó álomba merűl. ─
Így emelem vígan fel karomat;
Így ölelem kedves Daphnisomat;
Így lelkedbe ontom lelkemet,
Életedbe öntöm életemet;
Hadd nyíljon ága száz új bimbókkal,
Pirúljon muskatály ízű csókkal:
Majd közte az öszvenőtt ágaknak
Fészket a szerelmek madarai raknak.