CADA PIEZA VIVE EN UNA DIRECCIÓN · NADA VIVE EN UNA SOLA SALA  

PoetósferaLa BibliotecaCsokonai Vitéz Mihály

Csokonai Vitéz Mihály · Romanticismo

Búcsúzik az atya a leányától

húngaro

A magzatok közzűl, akiket nemzettem,
Már hát nem marad meg egyik is mellettem?
Az ékes virágok, melyek kedveltettek,
Szánakozás nélkűl rólam letépettek.
A kedves gyümőlcsök, kikkel ékeskedtem,
Ha leszakasztattak, minek is termettem.
Micsodás erőszak, óh, ki nem mondhatni!
A természet láncát ekként elszaggatni.
E szerencsétlenség pedig nem mostani!
Kezdett már ez engem tavaly hervasztani.
De megmaradt akkor még egy ékességem,
Amelyben találtam volt gyönyörűségem.
Most van az az iső, mely mezítelenűl
Hágy egészen s mások előtt kelletlenűl.
De nem bánom, légyek mindentől megfosztva,
Legyen ékességem kettő közt megosztva.
Függjenek gyenge fán a gyenge virágok,
Nem vén fához valók a fiatal ágok.
Mert minthogy a vénség miatt erőtelen,
Azokkal sokáig bírni elégtelen.
Jobb, megvallom, hogy oly fákba óltassanak,
Melyeken sokáig megmaradhassanak.
Amelyek tarthassák mindég nedvességgel,
Hogy virágozzanak díszes kedvességgel.

Sigue explorando

Por su autor
Csokonai Vitéz Mihály · 340 piezas más en la casa
Dónde vive
La Biblioteca

← Búcsúzás egy lyánkátólBúcsúzik az atyja a leányitól →

Expediente

Autor
Csokonai Vitéz Mihály
Título
Búcsúzik az atya a leányától
Lengua
húngaro
Época
Romanticismo
Sala
La Biblioteca
Identificador
ws-hu-bucsuzik-az-atya-a-leanyatol--csokonai-vitez-mihaly-ea8648
Cita recomendada
Csokonai Vitéz Mihály, «Búcsúzik az atya a leányától», Poetósfera, poetosfera.com/p/ws-hu-bucsuzik-az-atya-a-leanyatol--csokonai-vitez-mihaly-ea8648.html

Las obras de dominio público se reproducen íntegras, con atribución y en la ortografía de su impreso. ¿Ves una errata o conoces una fuente mejor? Escríbenos desde Sobre la casa.