Bucsúzni jöttem, lányka, hozzád.
Kérlek, kérlek, ne félj, ijedj!
Nem könnyeket jövék sajtolni,
Nem érzést, sorsot káromolni;
Csak egy csókért, - s Isten veled!
Hisz nem sohajtni, sápadozni
Kötők mi frígyünket, leány!
Minden percünk egy tölt pohár volt,
S hogy elköszöntők a nemes bort,
Hogy elfogyott, sírjunk talán?
Nem, nem, hisz a nőnek szívétől
Nem vártam többet, mint ami;
S te is tudád, hogy az örömnek,
A szenvedélynek, a költőnek,
Hogy éljen, kell csapongani.
Kit a forrás üdíte egykor,
Midőn ledűlt, eltikkadott,
Nem lenne-é őrült örökre
Az egy pohár vízért cserébe
Leláncoltan maradni ott?
Ily forrás voltál, lány, szivemnek,
Ily forrás voltam, lány, neked,
Már vége a szomj- s tikkadásnak,
Tovább int a lét vándorának;
Kedves leány, Isten veled!
Ha rád derűlend új örömnap,
Tán a mult is eszedbe jő;
De ha boldogságod oly nagy lesz,
Hogy benne engem is felejtesz,
Elnézem azt is, drága nő. -
És most ölelj meg! Óh ne félj csak,
Hogy elgyűröm csipkéidet.
Mi sok időt reám pazartál,
Egy táncot is már elmulasztál!
Siess hölgy! - S most Isten veled!