Kedves jó barátim, drága honfitársak!
Tőletek egy pohár jó bort sohse lássak,
Ha nem igaz bennem a hazafi lélek,
Valamikor versben hozzátok beszélek.
Isten jóvoltából hogy megélemedtem,
Mondhatom, hogy egész világéletemben
Mindenekben csak az igazat akartam
És hogy kinek-kinek része legyen abban.
De mindenekfölött és legkiváltképen
Most, hogy ilyenforma tárgyú a beszédem,
Latra vetem a szót, hogy ne lenne káros,
Mint az orvosságot a jó patikáros.
Mert ugyan mi van jobb, mint a jó egészség?
Pedig ez sem úgy van már ma, mint régesrég.
Az istennek ez a legnagyobb áldása,
Mégis ennek sírját mennyi ember ássa.
Mert hogy nagyot fordult a világnak sorja,
A szegény embert sok új baj ostromolja.
Tudomány ekéje nyomán kél sok új kincs;
Nélküle mai nap már jó egészség sincs.
Nagy a finomodás, sokkal több a munka,
Tízszerannyi ember megy a háborúba.
Új vívmányok újabb bajokat is hoznak;
Hiába, két vége van minden dolognak.
Vajmi kivánatos a gyors művelődés,
De az is csak olyan, mint a kétélű kés.
Jó eleve tudnunk, mi annak a nyitja,
Mert különben csak a bajunk szaporítja.
Hát mialatt én sok messze földet járván,
Megtanultam mindezt, részben magam kárán,
E sok tanulságot véka alá rejtsem?
Elmondom biz, ahogy tudnom adta isten.
Nem én találtam föl e sok jó tanácsot,
Én csak versbe szedtem, hogy megtanuljátok.
Mert igaz egy szálig, mint a kétszer kettő,
Váljék hasznotokra, adja a teremtő.