Szomory Dezsőnek küldöm
Ha jókedv űz, horkantan állok
Örömöm gyarló célja előtt,
Óh, nagy, komor, hős ideálok,
Fajom, átkom, bús, magyar mezők,
Szabad-e még sírva-vigadnom?
Ha bűneim meg-megtipornak,
Ha vérem iszapjába esem,
Vajjon nem az ős bosszu-bornak
Mámora gyilkol rejtelmesen,
Régi, nagy bűné és keservé?
Minden olyan reménytelenség,
Ami ma a szívünkben magyar,
Minden olyan szomorú törvényt,
Titkot, bűnt és bűnhödést takar,
Minden percünk kis, magyar fátum.
Fejünkre lassan-lassan nőnek
A beteljesedett végzetek
Tegnapján és mostanján az Időnek.
Mindenki mindenkiért beteg,
Beteg századokért lakolva.