Két szeretőt éltök legédesebb
Órái közt megháborítani,
Nagy vétek, bűn, sőt épen kárhozat.
Megyek tehát; de hadd mondjam, hogy én
S egy összevagdalt, összelőtt lovag,
Ki bántva látván a jót, vad gyötrőjén
Kész bosszút állni béna karral is;
S kiket te nem gyűlölsz, két asszonyaink, –
Ha Josephine nem lesz oly szerencsés,
Mint eskeidnek hitte, rád esünk,
S kikapjuk, boldog rabló, karjaidból. –
Hallgat; titokban hullnak könnyei!