Oh, nincs többé! Dölj gyászos sirhalmára
O Múzsa, ’S hints vedrére könnyeket.
Tekints alávert férjének jajára,
’S zengd eggyütt részt-vevő keservedet.
Árvájit nézzd. Ez néma zokogással
’S nyelvén elfojtott ahhal kesereg:
Az kifakad, ’s siralmas jajt zeneg
Szívéből felforrott könyhúllatással.
A’ kisded Ámorok sírtak felette
A’ bús Hír tépett hajjal jajgatá
Az égi Rények' kedvesét, ki, ah!
Neme' díszét magával eltemette. —
Híjába’ nyújtod értte karjaid’
O Bárdosy! csak port ölelsz: jobb része —
Elhervadt kellemit tekintjük itt —
A’ bánat’ lakhelyéből ált’enyésze.
Oh, sírj szerelmed’ áldott hamvain!
Ha kifakad, enyhülést lél a’ kín.
’S midőn egy perczig édes könnyed’ árja
A’ bú előtt sebes szíved’ bezárja.
Említsd, hogy Kedvesed már partot ért.
Mi evezünk a’ tenger’ mély öblében,
’S pályát futunk a’ siralom’ völgyében,
Kit a’ Mindenható előnkbe mért.