lyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor valék?
Mért vagyok most olyan gyáva,
Aki másszor, mint egy páva
Voltam a felöltözött
Víg gavallérok között?
Azt is hányod a szememre,
Hogy most bús, komor vagyok,
És hogy már ifjú létemre
Mindenemmel felhagyok,
Én, ki másszor a lyánykákat
És egész compániákat
Kedveltetni jól tudám. ─
Úgy van: Lillát bírtam ám.
Most pedig már bús kedvébe'
Szívem csak szomorkodik,
Őltözöm csak negligébe,
Két orcám halványodik;
Nem kedvellek társaságot,
Sem leányt, sem cifraságot. ─
Úgy van: Lillát fájlalom. ─
Óh te, eltűnt angyalom!