Boldog, ki nem hajszol szünetlenül
Téged, szomjat nem oltó gyönyörűség!
Ki mértéket tart, higgadtan hevül
S járt útadon halad, középszerűség.
Boldog, kit röpke vér, hig agyvelő
Eszmék lidércznyomásitól megóvnak;
Ki a gyönyör kertjében vakmerő,
Közelségét nem sejtve a kigyónak.
Boldog, ki mint az óraszerkezet
Szabályszerűen jár le minden órát,
Egyformán ütve, delet, éjfelet,
Mert gép törvénye hajtja mutatóját.
Boldog, kinek nyugvást jelent az éj,
Ha rendben van veséje, mája, gyomra!
Kinek, mint kit természet olta bé,
Fogékonysága sincs más fájdalomra.
Boldog, ki csak nősz', alszik és emészt.
Vak ösztönét követve, mint az állat.
És nem vesz ama küzdelembe' részt,
Mely új Bábel-toronyt építni fárad.
Boldog, ki elveket könnyen cserél;
Igazságot tipor, ha ez a haszna;
Ki megfogadja, hogy szemet szemér'
S a sértést kamatostul visszaadja.
Boldog, ki czudarok közt czudarabb,
S tanulva emberek rosz fajzatátul,
Magának útat fölfelé harap
Furfangosan, fortélyosan, falánkul.
Óh boldog, a ki mer, boldog, ki mar!
Lehetsz igaz, lehetsz bölcs, jó, erényes;
Önzés az élet, háború, vihar,
S pusztítnod kell a gyöngébbet, hogy élhess.