Ősszel minden plánták, a víg kikeletnek
Díszei, sárgúlva porba temettetnek.
A madarak, melyek a bársony reggelnek
Új óráin ékes hangon énekelnek,
Már régen véletlen egy seregbe gyűltek
S csattogó szárnyakkal tőlünk elrepűltek.
Mások, melyeket a fészekbe raktanak,
Elaltató, meleg kebelébe vannak,
Hol a természetnek gondviselő atyja
Azokat az álom mákjával nyugtatja.
Az erdők bársonyi már, a zőld levelek
Lehullván, a szelek játszadoznak velek.
A mezőnek minden lakóját kész honja
Készen várja, s oda tagjait bévonja.