Remegő kézből habzó serleg,
Te vagy ez, ismeretlen Adám,
Kít fájlak, iszlak s nem ismerlek,
Izedet izlem édes szájjal
S aztán egyszerre el - tova - tünsz
Csalással, bünnel és homállyal.
Úgy tünsz, mintha nem lennél volna
Bolond életemnek dáridós
Izletes, tegnapi koboldja.
Ki vagy, mi vagy, holnap elválik,
De a halálig Te megmaradsz,
Megmaradsz egész a halálig.
S halál előtt bár egyszer jönnél
S úgy, amiként én képzelem:
Szivembe jóestét köszönnél.