Az égető kutyácska
A zőld mezőt aszalta,
S alatta Flóra hímes
Virági haldokoltak;
Fonnyadtak a ligetnek
Zőldségi megkonyúlva:
A főld egész határi
Alélva bágyadának.
Énbennem is van egy tűz,
Mondják, hogy az Cupídó;
Én nem tudom, ki légyen,
Nem esmerem nevéről;
Elég, hogy ég melyemben
S olvasztja nagy tüzével:
Szemlátomást betegszem
És már alig lehellek.
Tegnap leszálla csendes
Cseppekkel egy esőcske,
Megáztatá az erdőt
És a mezőt vizével:
S ím, a beteg virágok
Mindjárt feléledének,
S a hervadó levélkék
Új életet kapának. -
Óh, vajha énreám is,
Az én alélt fejemre
Egy ilyen éltető víz
Hűs cseppje harmatozna!