CADA PIEZA VIVE EN UNA DIRECCIÓN · NADA VIVE EN UNA SOLA SALA  

PoetósferaLa BibliotecaKis János

Kis János · Romanticismo

Az ember és a madárka

húngaro

Egy madarász fogott egyszer egy kis madárt,
Melly így szólott ahhoz: oh ne tégy nekem kárt;
Tekintsd könnyű s kicsinyded voltomat,
Hiszen úgy sem veheted hasznomat.
Bocsáss el, hadd legyek szabad az erdőben;
Meghálálom szép szívességedet,
S egy szép versre tanitlak tégedet,
Mellynek bizony hasznát vehetd jövendőben.

No, mond az ember, kezdd el hát
Azt a tanulságos nótát.

A kis madár nagy vígsággal
Illy verset mond hamarsággal:
A bölcs mint a legjobbik ló
Megbotlik néha, mert gyarló;
De még is mindég előre
Az eszét veszi kérdőre,
S ollyan min, a mi képtelen,
Nem busúl soha szertelen.

Derék vers, az ember úgy mond,
Illyent tud akármelly bolond:
De, isten néki, elmehetsz,
Nékem hasznot úgy sem tehetsz.

A madár mihelyt szabad lett,
Közel egyik fán helyet vett,
S így gondolkodott magában:
Ez az ember bolondjában
Az én versemet fitymálja,
Lássam, a próbát mint állja.

Oh! így szól, s kacag reája,
Oh ostobák ostobája,
Hová tetted az eszedet.
Hogy egy csíz is így rá szedett!
Mert tudd meg, reám úgy tekints,
Tetétől talpig vagyok kincs,
Egész testem drága kővel
Teljes, ezreket érővel;
Mondhatatlan kárt vallottál,
Hogy engem elbocsátottál.

Az ember, kit felfújt előbb bölcsesége,
Felejti kérdezni, ha ez lehetség-e,
Minden gondolatja a nagy kincsre vesze,
S úgy búsúla rajta, majd elméne esze.

Sigue explorando

Por su autor
Kis János · 154 piezas más en la casa
Dónde vive
La Biblioteca

← Az elhagyott magyar nyelvAz ember sorsának egyenlőségéről →

Expediente

Autor
Kis János
Título
Az ember és a madárka
Lengua
húngaro
Época
Romanticismo
Sala
La Biblioteca
Identificador
ws-hu-az-ember-es-a-madarka--kis-janos-2f60ad
Cita recomendada
Kis János, «Az ember és a madárka», Poetósfera, poetosfera.com/p/ws-hu-az-ember-es-a-madarka--kis-janos-2f60ad.html

Las obras de dominio público se reproducen íntegras, con atribución y en la ortografía de su impreso. ¿Ves una errata o conoces una fuente mejor? Escríbenos desde Sobre la casa.