Hullámlik az Ég,
Ez a végtelen titok-tenger
S dobja szemünk partjára
Csillogó csillagait
Szűk markú kegyelemmel.
Hűs; dobott csillagok,
Kiktől szemem káprázik,
Hol marad legkülömb
Társatok,
Testvérem, a másik?
Górált, bús fény-csodák,
Ti vissza-visszatérők;
Mutassátok meg a Nincsenből
A Nincsenbe futót,
Célhoz sohse érőt.
Hol az igazi csillag,
Melyet kivetett a sorsa
S időtlenül
Időtlen időkbe
Egyenesen tör be lobogva?
A Végtelenség piacán
Nyílegyenest fut s mint egy álom
Száguld át egyszer
S csak egyszer látja bárki is
A szemhatáron.
Vándor világok, napok
Koldusokként be-berobognak,
Kerengve néznek utána
Az én száguldó, egyenes
Csillagomnak.
Örök, ősi Idő
Hajtotta ki a Térbe,
Az Okot keresi ott:
Az Isten sem kerülhet
Utána, sem elébe.