Imhol én munkámat küldöm kegyelmednek,
Az kit dedicáltam vala kegyelmednek,
Vídúlása légyen abban kegyelmednek:
Igaz magyar szűvel nyujtom kegyelmednek.
Tartósb lesz az vasnál, avvagy kemény kőnél,
Az hideg Karpatus roppant nagy kövénél:
El nem ronthatja azt soha üdő és szél,
Én mondom, állandóbb lészen az mindennél.
Azt az mulandóság rettegi, nem bántja,
Nékie nincs azon de semmi hatalma,
Mert kegyelmed nevét rajta írva látja,
Bizony ő megijed, soha meg nem bántja.
Éneklettem gyakran nagy búbánatokat,
Calypso siralma sem múlja azokat,
Éneklettem villámásos felleget
S vig madarak nyelvén csacsogó éneket.
De Cupídónak is vagyon abban része,
Pennámnak mert gyakran ő volt a vezére,
Akkor is jőve, mikor nem vettem észre
És bűbájosságot vete az egészre.
Immár kegyelmed mindezeket meglássa,
Hozzá szeretet von, innen is meglássa,
Légyen mindnyájunkon égnek bőv áldása
S kegyelmedre térjen legbővebb hullása!
Datum in castro Udvarszoba. Anno Domini quam supra.
Kegyelmednek igaz hüve
L. J. m. p.