Vóltak szerentsés napjaim, hol szelíd
Öröm követte nyomdokimat, s tele
Nagy érezéssel fogtam-által
Gondolatimmal egész világot.
A hűs pataknak bús zuhanásai,
A lágy fuvalmok lengedezései
Éjféli tsendben, a susogló
Ágak, az illatos hant virági:
El-fogtak hajdan, s nem magyarázható
Örömbe süllyedt szívem, el-oszlaták
Keservimet, ki-sírtam a bút
Édes özönbe merűlt szemekkel ─
Tí bóldog órák! ─ hasztalan esdeklem
Utánnok; a bús víz-özön évei
Köztt semmiségbe tértt időknek
Fejthetetlen zavarába dőltek ─
O Virtus! a Te nyomdokidon lehet
Tsak jutni bóldogságra; Te nem-kevertt
Vígságra hívtad tisztelődet,
S nem-keresett örömekre vontad.