Zugában a toronynak,
Naponnan, éjszakán,
Ül a toronynak őre
Egy éltes aggastyán.
Ül egy kopott gerendán
Mogorva-zordonul,
Rossz, szürke köpenyébe
Egész fülig vonul.
Ki volna más a vén őr
Ily ostobán-komoly.
Mint a tornyok lakója
A napbuvó bagoly?
Felültetek a polcra,
Ha majd a nap hasad,
Kiáltsa szét a földnek,
Hogy itt a virradat.
S eljött a rózsahajnal,
S felébredett a föld,
A nap sugárözönnel
Eget, földet betölt.
De a bagoly zugában
Fülig burkolva ül,
Kedvére nyujtja álmát
Nagy élhetetlenül.
A hold kijő végtére;
Az alvó felriad, –
S a földnek elkiáltja,
Hogy itt a virradat.