1.
Egyedűl volt szobájában az asszony,
Szíve erősen vert félelmében,
Szóla kedvesének, intve hangosan:
„Ne jőj be” ugymond, „férjem nyomon van”,
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—i—ja!
„A férjem”, ugymond, „nyomon van.”
2.
Mult éjjel is kikaptam már erősen;
Ma reggel épen víradatkor,
Köszörűlte fényes tőrét;
Bosszut szomjaz, fölkeres a hol talál,
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—i—ja!
Bosszut ám, és felkeres a hol talál.
3.
Tested gyöngéd, erőd csekély:
Ilyen ifjan hogy lehetne
Elveszítni drága élted’! Futni hát? Mit ér?
Ah, nehéz már kikerűlni sorsodat.
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—i—ja!
Bizony nehéz kikerűlni sorsodat.
4.
Mond a kedves: „Nem hallottad édesem,
Hogy Huang-tsao hajdan, élete folytán
Nyolcz millió embert megölt? Azért én
Nem félek a gyilkos tőr villogásitól.”
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—i—ja!
A gyilkos tőr villogásitól.
5.
Csak meghal, a ki száz évig elélt is.
A fa is megvénűl és lombja lehull.
Mint azok, úgy én is vissza kell hogy adjam
Éltem’ az árnyékok birodalmának.
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—r—r—iko—iko—i—ja!
Turr—i—ja!
S kísértetté lennem, de a legbűvösebbé.