Az Ungnál 886 eszt.
A NÉP
Érettünk küzd, értünk csatáz
A harcz nagy istene;
Segéli az elnyomottakat,
S elnyomja az elnyomót.
A JÓSOK
Bízzál, te benne, hű sereg,
Rád néki gondja van.
Segéli az elnyomottakat,
S elnyomja az elnyomót.
EGYÜTT
Segéli az elnyomottakat
A harcz nagy Istene.
Ránk gondja volt, ránk gondja lesz,
S elnyomja az elnyomót.
AZ OLTÁR SZŰZEI
Az agg erdőben aludtam el
Egy lombos tölgynek alatta.
Zaj támada az agg tölgy lombja közt,
S elverte szememről álmomat.
Idegen raj űlte meg a magas
Tölgy gallyait, egy tömött gerezd.
S a régi lakók kirohantak
Elűzni szelíd vendégeiket.
Dühösen folyt a küzdők között
A vércsata, hulltak sergeik.
De most szeretetté vála tusájok,
S a két raj egy rajjá leve.
A FŐPAP
Tisztúljatok meg! vár az Ung,
Újabb hazátok szép folyamja.
Nem nyér segélyt a szennyezett;
Nem, a ki más tulajdonát,
Hölgyét, cselédit, barmait,
Orúl vagy nyilt arczczal rabolja.
Nem, a ki csal; nem, a ki jobbját
Felének avvagy ellenének
Mosolyogva nyújtja, s másfelöl
Mérges nyilat fúr oldalába.
Nem, a ki jámbor szenvedőnek
Enyhítni rest gyötrelmeit.
A szenvedő isten sajátja,
S az érte mindig bosszut áll,
Bosszút a bántón: Tisztuljatok!
A FEGVVERNÖK
Ártatlan' vére Balambert,
S a nagy erejű Csaratont, Ödönt,
És téged, dicső Etelyénk, soha nem fertőze meg.
A hős nem fenevad; védi szabadjait,
S másnak szabadját tiszteli.
Ötöly így fut, elhagyott hazánk
Bérczeinek kevély nagy fia,
Szelíden s áldást hozva medreiben,
De ha szirtek gátlják a szabad menését,
Kicsap a mederből, s ront pusztít haragja.
Árpád, a pálcza tiéd, tied a kard, és az ércz paizs,
Szabad nép adta, s önkényt, azt kezedbe,
Magáért és nem magadért
Viseld, fia s atyja néki és a szép örökbe,
Etelyénk hagyá azt reánk, te légy vezérünk.
MIND
Érettünk küzd, értünk csatáz
A harcz nagy istene;
Segéli az elnyomottakat, S elnyomja az elnyomót.