Ki az, ki néma éjen át
Kopár sírnál viraszt?
Ki az, ki gyásznemtő gyanánt
Könnyel borítja azt?
S míg a fagyasztó őszi szél
Részvétlen nyargal el,
A puszta sírt virággal, ah,
Ki ékesíti fel? -
Óh nő, talán e sírhalom
Hű kedvesed fedi
És emlékére hullanak
Szemednek könnyei?
Vagy gyermeked vesztetted el,
A gyermek nyugszik itt,
S hozzája hordja az anya
Játékúl gyöngyeit?
Igen, vándor, itt nyugszanak
Hű férjem, gyermekem,
De óh, ne hidd halálukon
Hogy gyáván könnyezem.
Csatában estenek el ők,
Szentelt zászló alatt,
Ilyen halál nekik babért,
Nekem nyugalmat ad.
De sírok, mert elvesztenek
Hazámnak és nekem,
Anélkül hogy sírjok felett
A hon szabad legyen.