Az Aranymorzsák Gárdonyi Gézának kortársairól szóló írása. Összeszedegettem, gereblyézgettem, gyűjtögettem sorait Gárdonyi naplójából, a lapokban megjelent ólombetűk hátáról, tintafoltos jegyzeteiből. A célom: ne hulljon le egyetlen értékes gondolat se Gárdonyi Géza asztaláról a feledés papírkosarába. És: hogy aki Gárdonyi műveit elolvassa, lássa, hallja azokat az irodalmi és politikai nagyságokat, akikkel az Egri Csillagok, A bor és a Láthatatlan ember szerzője életében érintkezett.
Valahányszor neves írók sorozatos munkáit olvastam, mindig úgy tűnt elém a szerző, mint a rétről letépett virág a vázában. Elmúlt mellőle a mező s ha dísze is volt a lakásomnak, éreztem rajta a különvalóságot, a mellőle lemaradt gyönyörűségét annak az ékes élő szőnyegnek, amiből kitépték.
Gárdonyinál írásai számára örökre üdeséget óhajtottam teremteni,
- Megmenteni a vele élők szavát, gondolkozását! - hajszolt a vágy. Az Aranymorzsákat azzal a szándékkal bocsátottam sajtó alá: az olvasó necsak Gárdonyit lássa, hanem emléke legyen Gárdonyi barátairól, kortársairól. Érezze az olvasó azt a levegőt, amelyben az író mozgott, amelyben gondolatainak rózsái, pitypangjai nyiladoztak. Érezze, lássa, élvezze a mezőt.
Gárdonyi írásait figyelmes gonddal csiszolgatta, mielőtt közönsége elé bocsátotta. Az Aranymorzsák aprólékos átjavítgató munkáját élete végére hagyta:
- Majd ha öregkort érek! Az lesz a munkám, hogy ezeket átrostálom.
A "majd ha öregkort érek"-en változtatott a sors. Az írás megmaradt a maga eredetiségében. Van, amelyik derült, szép színekkel toppan az olvasó elé. De akad néhol kissé megfakult is. A fakóbb írások Gárdonyi fiatalkorából kiragadottak.
Az olvasó figyelme megérzi majd a különbséget. Itéletének mértéke szétválogatja belőle a valódi értéket s örömmel illeszti hozzá Gárdonyi Géza tolla kedvelt alkotásaihoz.