A nap megint leszálla,
Elvégezé futását;
Sátort az éj csinála,
Fonván setét lakását.
Így múlik életünk el,
Mely most ragyog körűlünk,
És végre mindenünkkel
Gyász éjszakába dűlünk.
Az éj komor homálya
Ismét ki tud derűlni,
Mihelyt az ég királya
Keletre fog kerűlni.
De óh, ha a mi fényünk
Már egyszer éjjelen jár,
Nincsen tovább reményünk
Felvirradás felől már.
Míg hát az ég kinyitja
Örömre hajnalunkat,
S az éj be nem borítja
Örökre víg napunkat:
Éljünk, barátim, e szép
Kies világ ölébe,
Mert majd az éjjel itt lép
S borít setét ködébe.