A romai nép Mars faja
Volt, vagy lenni kérkedett,
Még is mindjárt lett nagy baja,
Mihelyt letelepedett;
Mert a mi, mint tudjátok,
Sok is van és sokon átok,
Asszony közte egy sem volt.
Roma népe ez időben
Semmit a latban nem tett;
Romulus herceg elsőben
Zabgyermeknek nézetett:
Jobbágyi csak zsiványoknak
Tartattak, kik zsákmányoknak
Prédálásából éltek.
Jól tudták ezek mi kellett,
Lyányokért sohajtoztak!
Unalmas kártyáik mellett
Estvénként ásítoztak.
Lyánykérőket mindenfelé
Küldözgettek hátra s elé,
S csak kosarakat kaptak.
A válasz ez volt kereken:
"Arról ne álmodjatok,
Hogy szép s csinos személyeken
Durván uralkodjatok:
Keressetek jött-menteket,
Kik szüljenek gyermekeket
Hasonlókat hozzátok."
Az uracskák, képzelhetni
Melly igen boszankodtak,
Hadat hadat kell hirdetni
Egy szájjal kiáltottak.
De Romulus ekép szóla:
Majd máskép teszek én róla
Csak várjatok békével.
S mint tesz? Hogy szép madarkákat
Foghasson hálójába,
Szebbnél szebb komédiákat
Tartat városkájába',
S a vidékről mindeneket
Férj, asszony s lyány személyeket
Nyájasan meghív rájok.
A vidéket belármázni
Mindent tett, mit tehetett,
A játékszint felcifrázni
Görög festőt vitetett:
Selyem kárpit kihímezve
S drága csipkékkel prémezve
Zárta a nézőhelyet.
A készület végeztével
A muzsika jelt adott,
S a szomszédság szép nemével
A szin tele áradott.
Voltak ott nyájas angyalkák,
Piperések, fiatalkák,
Kacérok sem kevesen.
A legények karon fogva
Őket lózsikba vitték,
Gyorsan iregve forogva
Szolgálatjokat tették.
Hizelkedő enyelgéssel
Ezer complimentezéssel
Jártak nekik kedvekre.
Most a játék elkezdődött
S kevés pillanat mulva
Senki mással nem törődött,
Csak arra volt bámulva;
A férjek asszonyaikról,
Az anyák leányaikról
Mélyen elfelejtkeztek.
De Romulus (melly praktika!)
Egyet füttyent s megszünik
Tüstént a játék s muzsika,
S minden gyertya eltünik;
Ekkor volt ám ragadozás,
Sirás, rivás, kiáltozás,
S ruhák s tők elvesztése.
A kevés férfi vendégek
Lódultak vagy üzetve,
Vagy, ha rosz volt feleségek,
Önkényt mentek sietve,
S midőn már ellent-állás nincs,
S kit kit boldogít már egy kincs,
Ismét fáklyák gyujtatnak.
Ó illy lakodalmi tanyát
Ki látott életében,
Itt egy ráncos öreganyát
Egy tacskó tart ölében,
Ott egy aggott após karja
A legszebbik lyányt akarja
Kérges melyéhez nyomni.
Egyik szépnek kezkenője,
Másnak sálja veszett el;
Harmadikkal szeretője
Haza fut víg csevettel,
Negyedik még vonakodik,
Ez sir, amaz játszadozik,
Más ismét haját tépi.
Romulus úr a sirókat
Akarván vigasztalni,
Igéreteket, szép szókat
Nem szünik tékozolni,
De semmire sem ment velek.
Hanem a férjek s éjjelek
Jobb vigasztalók voltak.
Szóval e menyasszony-vásár
A mint Livius mondja,
Egy részre nézve sem volt kár,
Mert a menyecskék gondja
Hamar végkép elenyészett,
S e házasságból tenyészett
A földhódoltató nép.