Lillám! midőn szemem nézi
Hajnal tekintetedet,
Ezer grácia ígézi
Elmerűlt képzésemet;
Látván Citére virágit,
Olvadni kezd kebelem,
S az egész menny boldogságit
Szűk mellyemben viselem.
De midőn szácskád daljára
A húrokat pengeted:
Mit érzek! minden trillára
Szívem ölöd s élteted.
Truccol fülem a szememmel,
És minden érző inak
Hódolnak levert lelkemmel
Dalod bájolásinak.
A hangok virággá válnak
Mosolygó ajakidon,
S a virágok hangicsálnak
Teremtő újjaidon:
Mint midőn a nyílt rózsákkal
Ékes bokor közepén
Filoméla új nótákkal
Zeng az Ámor innepén.
Vajha rózsává válhatnál,
Szép Lillám! egyszeribe,
S ágaid közt danoltatnál
Fülemüle képibe!
Óh, nem lenne a vidéken
Tenálad szebb virágszál;
Nem zengene a cseréken
Vígabb madár nálamnál!
Nyíló kelyhedet megszállnák
A szerelem isteni,
S a nimfák versenyt próbálnák
Érzésim énekleni.