Semmivel sem gondolván már
A szabad berekbe,
Gyönyörködik egy víg madár
Játékba, énekbe.
Ha virágos réteket lát,
S talál híg kútfőre,
Csattogtatja tarka szárnyát,
Fut mind a kettőre.
Mindég ugrál, csevegve zeng
Szabad társaságba,
Mérték nélkűl örvend, kereng
E víg múlatságba.
Nem tartja meg se vőlgy, se hegy,
Elmerűl a jóba,
Egyszer a sűrű zőldnek megy,
Akad a hálóba.
Veri szárnyát, s imé, nyakát
Kiszegi egy legény:
Akkor, hogy ő bolond vólt hát,
Megesméri szegény.
Mondják, hogy halálakor is
Nyögését hallatta,
S hogy a nyögés közben Klóris
Szép nevét jajgatta.
A szabadságnál nincs szebb kincs,
Úgy é, ifjak, vélünk?
Igen, de károsabb sincs,
Mihelyt visszaélünk. ─