A letarlott, megsárgult vidéken
Szomorúan űl az őszi köd...
Mult időmnek szomorú emléke
Őszi ködként ült szivem fölött.
Feljön a nap fényes arculatja
És eloszlik a szomoru köd...
Fényes arcod megláttam, leányka,
S világosság lett szívem fölött.
Oh, de, lyányka, ugy ne tégy, mint a nap,
Mely azért veré el a ködöt,
Csak azért, hogy tisztán lássék: milyen
Hervadás van a világ fölött.