Dicső Hunyad király fia
Fényes teremben ül,
Vitéz országnagyok veszik
Dús asztalát körül,
És a királyi vár tere
Örömzajos néppel tele.
"Ki fogja fölvidítni e
Győzelmi ünnepet?
Vagy nincs-e lantos itt közel,
Ki zengjen éneket?"
Alig hogy így szólt a király,
Előtte ím két dalnok áll.
"Gyönggyel rakott arany szalag
Lesz a lant díszjegye,
Melynek szebben, s szivem szerint
Fog zengni éneke:"
S lantjára hajtva ősz fejét,
Az első kezdi énekét:
"Légy üdvöz, oh dicső király,
Fejedelmek tűköre!
Határtalan legyen neved,
S kegyelmeid köre,
Észak, kelet, dél és nyugot,
Imádjon mint világnagyot."
Tovább zenegne még az agg,
De künn a nép kiált,
S belül éljenzaj környezi
Hunyad dicső fiát;
Ám a király körültekint,
S a serdülő dalnoknak int:
"Üdvözlek áldva titeket
Derék országnagyok,
Kiknek magas nagy érdemök
Honn és csatán ragyog,
Honn, és midőn csatára száll,
Ti véletek nagy a király!"
"Derék fiú, tiéd a díj,
Ragyogjon lantodon,
Mert részre nem hajlott a dal
Őszinte ajkidon."
Igy a király, s fog serleget,
Köszönti a gyűlt népeket:
"Üdvözlöm én a nemzetet,
S szivembe foglalom,
Javára leni nem szünend
Tanácsom és karom,
Szegény, s nyomott ügy őrfala
Lesz a királynak udvara."
Hat mélyen a nagy áldomás,
Elfogva szíveket,
Örömkönyűk melengetik
A serlegöblöket,
S habár nem üt zajt a terem,
De forr belül szent érzelem.
S agg Szécsi szól, a bíboros:
"Áldás, uram, reád.
A nemzet íme néked is
E nap jutalmat ád,
Te mondál legszebb éneket,
S díjúl nyerél hű szíveket."