Dal róla tán most zeng először,
Oly rózsás arcú, oly molett,
Elnémul a lírai költő
S amire gondol: dramolett,
Olyan édes, kis kétszemélyes,
Dialóg nélkül, csupa kéj,
Csupa drámai összetűzés,
Viharos, lázas szenvedély...
Íly dramolettre gondol sokszor
Sok ifjú ember, ifjú agg
S a kis táncosnő meg nem indul,
Mosolyog egyre, jól mulat.
Felfogva sok száz szemnek lángját
S mikor már izzóvá leszen,
─ Óh, jaj ─ a férjuramnak súgja:
─ Menjünk aludni, kedvesem...
A kis táncosnő nincs hát jégből,
Csak ─ sajnos ─ otthon olvadoz.
Úgy lászik, hogy a férjecskéje
Még bátor ember s nem haboz.
Nem csoda hát, ha sok száz ifjú
Imádságot mond, ily furát:
Tedd, óh, nagy ég, bátortalanná
A kis táncosnő férjurát!...