A méltóság, a pénz s mindenféle vagyon
A szerencse játszi újjai közt vagyon.
A betegség mindent hatalma alá vét,
Végre megszégyenít akármely Burhávét.
Majd a halál mindent sírhalomba temet,
Nem nézvén sem kincset, sem nagyságos nemet.
Mindent, ami cifrán fénylett az életbe,
Az emberrel együtt mély sírba temet be. -
Két királya van az emberi nemzetnek,
Nagyok ezek, mindent magok alá vetnek:
Egyik a szerencse, mely, míg itten élünk,
Laptaként hajigál, s játszadozik vélünk;
A másik a mindent öszverontó halál,
Mely a rakás hamvak felett kész nyíllal áll.
E két hatalmasság alatt van mindenünk,
E kettő áll készen mindenkor ellenünk:
De van egy pártfogónk, ki sokkal jól teve,
Ki mindenik ellen védelmezőnk leve,
Ki állandó marad, soha meg nem retten,
Bár e két hatalmok ostromolják ketten.
Ez a hír. - A virtust ez mindég dicséri,
A vétket büntető átkokkal kiséri.
Ez, bár a szerencse valakit levere
S a méltatlanságok mélyére tekere,
Vigyáz, nyájaskodik a szenvedő körűl,
Szemeiről minden könnyeket letörűl;
S ha a balsors nyomja ezer szenvedéssel,
Vidítja egy édes megelégedéssel.
Ez, mikor a halál valakit letaszít,
Minden dicsőségtől s fénytől megkopaszít,
Mikor testünk felett űl a sírhalomra,
Hogy prédáját ki ne adja a főld gyomra;
Ez leszáll akkor is sírjára az égből,
És kiveszi annak nevét a mélységből,
Felrepűl, hogy véle minden részt bétőltsön,
S a népek egymásnak adogassák kőlcsön.
Hanem ő, amilyen kegyes jóltévője
Annak, ki a virtus igaz követője,
Oly nagy ellensége azon embereknek,
Kik híven szolgálni szoktak a véteknek. -
Mert bár a szerencse édes-mosolyogva
Valakit pompásan vigyen kézen fogva;
Mégis a bátor hír meg nem ijed ettől,
Megfosztja mindenütt a várt tisztelettől:
Ez, bátor a halál némelynek kedvezzen,
Hozzája igen sok időkig érkezzen:
Ez a tökélletlen embert levereti,
Még, ami kínosabb, élvén eltemeti. -
Óh hír! vidd hírűl ezt, kérlek, temagadnak,
Hogy verseim néked Ily dicsérést adnak:
Majd talám felvészi nevemet szárnyára
S pengeti azt egész hazám hallatára.